Barion Pixel
Drága az édes élet: 42,1%-kal nőtt a cukor ára egy év alatt 2024. január 15.
penztarca_ures.jpegA KSH frissen közzétett közleménye szerint 2023 decemberében a magyarországi fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat, novemberhez viszonyítva pedig átlagosan 0,3%-kal csökkentek. 2023-ban az előző évhez képest átlagosan 17,6%-kal nőttek a fogyasztói árak.

Sürgős feladata van a közös képviselőknek a tűzvédelmi házirenddel kapcsolatban 2024. január 15.
tarsashaz-jogszabaly-valtozas-t.jpgMegjelent a tűzvédelmi szabályzatról, a tűzvédelmi házirendről, valamint a tűzvédelmi oktatásról szóló 101/2023. (XII. 29.) BM rendelet, amely egyben hatályon kívül helyezi a tűzvédelmi szabályzat készítéséről szóló 30/1996. (XII. 6.) BM rendeletet. Az új BM rendelet 2024. január 1-jén lépett hatályba és a közös képviselők számára is ad munkát.

Berényi Ferenc: "Kitartás és becsületes munka szükségeltetik ehhez a szakmához" 2024. január 12.
Berenyi_Ferenc_KKN2023.jpgA 2023. október 19-én megtartott XIV. Közös Képviselők Napja és Társasházi Expo rendezvényen a hagyományokat követve Dr. Dén-Nagy Ildikó pHD főszerkesztő adta át a THT szakmai díjait, 6 kategóriában, közel 700 résztvevő előtt. A THT 2023-as szakmai díjainak nyertesei közül az egyik „AZ ÉV VÁLSÁGMENEDZSER TÁRSASHÁZKEZELŐJE 2023" elnevezésű díjat Berényi Ferenc kapta. A díjazottal készített interjút az alábbiakban olvashatják.

A napelemes rendszer telepítése a rendes gazdálkodás körébe tartozik-e? 2024. január 11.
Dr.KissBalazsKaroly.jpgEgy társasház a közös tulajdonú tetőre napelemes rendszer telepítését és üzemeltetését tervezi, a közös költség csökkentése céljából. Ez a beruházás jól láthatóan a társasházi törvény (Tht.) 56. § 3. pontja szerinti "rendes gazdálkodás körét meghaladó" kiadásokkal jár, így vállalásához a tulajdonostársak egyhangú határozata szükséges (Tht. 38. § (3) bekezdés). A veszélyhelyzetre való hivatkozással megjelent 293/2022. (VIII. 9.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése szerint, viszont "a közös tulajdonban álló épületrészre napkollektor, napelemes rendszer telepítéséről és üzemeltetéséről a közgyűlés az összes tulajdoni hányad szerinti, legalább 75%-os többségével rendelkező tulajdonostársak igenlő szavazatával dönthet". Ám 2022. november 1-je óta ez az enyhítés megszűnt, az új szöveg: "A közös tulajdonban álló épületrészre - a társasházközösség közös költségének csökkentése érdekében telepítendő és üzemeltetendő - napkollektor, napelemes rendszer telepítését és üzemeltetését a közgyűlés, illetve a megismételt közgyűlés a jelen lévő tulajdonostársak tulajdoni hányada több mint felének szavazatával megtilthatja." Jelenleg tehát, van egy tulajdoni hányad szerinti 100%-os előírás az elfogadásra és egy másik, akár egy tulajdonos által megvalósítható ~1%-os lehetőség a megtiltásra. Úgy látom, hogy ha egy közgyűlési határozati javaslat a tiltásra szól, és nem szavaz rá senki; vagy ha az elfogadásról szavazunk, akkor a Tht. szerinti egyhangú határozat szükséges. Dr. Kiss Balázs Károly, a THT jogi szakértője válaszol az olvasói kérdésre.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Ezek az aktuális pályázatok társasházak számára 2024. január 10.
forint.jpgTHT 2024-ben is összegyűjti minden hónapban, hogy milyen pályázati lehetőségei vannak a hazai társasházaknak. Íme az aktuális pályázatok.

NAV állásfoglalás: két társasház, közös telek, közös kiadások 2024. január 9.
jogesetek.jpgA szóban forgó eset főszereplője két olyan társasház, amelyek közös telken épültek. A társasházak a közösen felmerülő kiadások elszámolásának bizonylatolása módjában nem értettek egyet, ezért a helyzet közöttük igencsak elmérgesedett, jogvitába keveredtek egymással. Bekerül majd a történetbe a NAV is, ami végül tiszta vizet önt a pohárba, de ekkor már késő, a fizetési meghagyásos eljárás perré alakul...

THT podcast: Mit hozhat a 2024-es év az ingatlanpiacon? 2024. január 8.
podcast2.pngSzilber Szilvia társasházszakértő vendége Borsi László, a Hatoscsatorna Lakásvásár műsorának szerkesztő-műsorvezetője. 10 éves az egyedülálló Lakásvásár és 35 éves az ingatlanpiac. Történetek az ingatlanpiac kezdetétől napjainkig, jótanácsok a társasházi lakóknak 2024-re.

Átlagosan 20%-os közös költség emelésre lehet számítani idén 2024. január 5.
inflacio_tarsashaz.jpgA THT az RTL Klub híradójának nyilatkozott a 2024-ben várható közös költség emelésről, a nyilatkozat teljes szövegét - melyben a részletekre is fény derül - az alábbiakban tesszük közzé.

Drága mulatság lesz az OTP-ben készpénzzel fizetni a közös költséget 2024. január 4.
forint.jpgAz OTP Bank hirdetménye szerint 2024. február 1-től a nem saját számlára történő pénztári készpénzbefizetések után készpénzbefizetési díj kerül felszámításra a befizetőnek. A díj mértéke a befizetett összeg 0,6%-a, de minimum 1.500 Ft lesz, de bevezetéskor akció keretében a befizetett összeg 0,5 százalékáért, minimum 1.000 Ft-ért lehet befizetni.

Tipikus társasházi tüzet is oltani kellett az ünnepek alatt 2024. január 2.
Katasztrofavedelem_logo.pngSzilveszter napján 204 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, ezek közül 143 eset igényelt tűzoltói beavatkozást. Tűz miatt 70 alkalommal, 73 esetben pedig műszaki mentést igénylő balesethez hívták a tűzoltókat. Tűzijátékok, petárdák, pirotechnikai eszközök miatt 34 tűz keletkezett, legtöbbször kigyulladt kukák, tűzijátékok égő maradványai adtak munkát a tűzoltóknak. Sajnálatos módon halálos áldozatokat is követelt a tűz az év utolsó napján.

Kéményseprés - Itt érhetők el a 2024. évi társasházi sormunkatervek 2024. január 2.
Kemenysepro.jfifAz ellátási területéhez tartozó összes társasházban és lakásszövetkezeti lakóépületben a katasztrófavédelem kéményseprőipari szerve végzi az égéstermék-elvezetők rendszeres ellenőrzését függetlenül attól, hogy az egyes lakások vagy önálló rendeltetési egységek milyen tulajdonban vannak. (Ellátási terület) A tüzelő-, fűtőberendezés típusától függően esedékes évi vagy kétévi ellenőrzésekre a tervezett sormunka részeként, azaz külön megrendelés nélkül kerül sor.

Miért akadozik a NAV számlaszinkron? Itt a hivatalos válasz 2023. december 20.
Szamlakep2.pngAz elmúlt napokban tapasztalható NAV számlaszinkron akadozás kapcsán kérdeztük a NAV sajtóosztályát, melyre szerkesztőségünk a mai napon kapott választ a Hatóság Sajtóosztályától.

Mélyponton: lakáspiac, lakáshitel piac, építőipar 2023. december 20.
Lepusztult_tarsashaz.jpgA Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2023. novemberi lakáspiaci jelentése alapján jelentős változások figyelhetők meg a magyar lakáspiacon. A DunaHouse ingatlanközvetítő mérései szerint 2023-ban Budapest és vidék lakáspiacán is csökkent a befektetési céllal lakást vásárlók aránya. Budapesten ez az arány a harmadik negyedévre 36 százalékra csökkent a korábbi 42 százalékról, vidéken pedig 23 százalékra az előző 32 százalékról.

Karácsonyfa praktikák 2023. december 19.
megyeriszabolcs.jpgA december vitathatatlanul a karácsonyról szól, az év utolsó hetei kellemes készülődéssel, hangolódással telnek, melynek az egyik központi eleme a karácsonyfa. Társasházi körülmények között az ünnepre szánt növényi díszek nem csupán örömöt jelentenek, hanem logisztikai kihívást is tartogatnak, illetve gondot is okozhatnak, ha a lakók nem jól kezelik a szentestére váró növényeket. Jó ötlet tehát pár ajánlást megfogalmazni a lakóközösségnek, és néhány segítő tanáccsal ellátni őket.

Egy társasház, több épület: külön gazdálkodás, vagy szétválás? 2023. december 18.
kbk21.pngKét szárnyból álló társasháznk egyik szárnya önkormányzati tulajdon volt, de a lakásokat az önkormányzat idő közben eladta egy vállalkozónak, aki 10 lakást alakított ki benne. A vállalkozó a lakásokat kiadja, nem a legmagasabb társadalmi státuszú bérlők számára. Az együttműködés a vállalkozóval a kezdettől fogva nem volt jó. Előbb zsarolta a lakókat a többségi tulajdonával. Az átalakítás jóvoltából megszűnt a többségi tulajdona, de így is meghatározó. A kérdésem az lenne, hogy van-e arra lehetőség, hogy a két házrész jogilag szétváljon? Ha erre nincs lehetőség, szét lehet-e választani gazdaságilag (ez részben már megvalósult, pl. víz, villany, takarítás, illetve nem takarítás) egy szerződés alapján? Mik lennének ennek a feltételei? Dr. Kiss Balázs Károly, a THT jogi szakértője válaszol az olvasói kérdésre.

Itt az MVM válasza a társasházi túlszámázások kapcsán 2023. december 15.
Gazrozsa.jpgAhogyan azt hetekkel ezelőtt megírtuk, az MVM gázdíjakat illetően több közös képviselő jelezte, hogy irreálisan magas díjakat számlázott ki a szolgáltató egyes társasházak részére. Szerkesztőségünk megkereste az MVM sajtóosztályát, akik válaszoltak az üggyel kapcsolatban.

Újabb áremelkedés januártól: 30 százalék feletti az infláció a postánál 2023. december 15.
postas.jpg2024. január 1-jétől csaknem 2.000 Ft lesz egy hivatalos levél feladása, mely alapján elmondhatjuk, hogy - különösen a társasházak tekintetében - a posta egy luxus szolgáltatássá válik. 

Kitekintő: Egyre kevesebb görögnek van saját otthona 2023. december 14.
gorog.jpgGörögországban az elmúlt hét évben a lakásárak közel 50 százalékkal emelkedtek. A lakáspiacon a kereslet jelenleg az egekben, mostanra a régebbi lakóingatlanok árai is olyan mértékben emelkedtek, hogy jelentősen lecsökkent az árkülönbség a régi és az újabb építésű ingatlanok között.

A közös képviselő köteles minden emailre és levélre válaszolni? 2023. december 13.
kiss.jpgOlyan társasházban élek, ahol a tulajdonosok egy része támogatja a közös képviselőt. SzMSzünk van, de nem tartalmaz semmilyen előírást arra vonatkozóan, hogy a közös képviselőnek át kell-e vennie a postára adott tértivevényes leveleket, vagy ha már átvette, akkor mennyi időn belül kell reagálnia a tulajdonosi megkeresésekre. Mit tehetek? Fordulhatok-e bírósághoz? A keresetlevélben kérhetem-e a bíróságot, hogy kötelezze a közös képviselőt válaszadásra úgy, hogy nincs olyan közgyűlési határozat, ami kötelezné a közös képviselőt választ adni? Dr. Kiss Balázs Károly, a THT jogi szakértője válaszol az olvasói kérdésre.

Megjelent a THT decemberi száma! 2023. december 12.
THT_szaklap_2023-12_dec.001.jpgMegint eltelt egy év, és habár világjárvány nem, de háborúk - és azok közvetlen és közvetlen követkeményei - annál inkább sújtották és sújtják a világot 2023-ban. Az elmúlt években felgyülemlett feszültségek - a járvány, betegségek, bezártság, hiperinfláció - minden eddiginél jobban érződnek a hazai társasházakban is: nagyon kevés olyan lakóközösség van az országban, melyet valamilyen módon nem tépáztak meg az elmúlt idők eseményei. Elégedetlen, türelmetlen lakók, műszakilag leromló épületek, pénzhiány - csak hogy pár gyújtópontot megemlítsünk a társasházakban eluralkodott feszültségek okai közül.

(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások