Mindjárt öt éves a Babaváró hitel - de nem mindenki ünnepel2024. június 20. |
---|
Most július 1-jén lesz öt éve, hogy az első kérelmezők benyújthatták igényüket a Babaváró hitelre, amely egy szabad felhasználású, ingatlanfedezet nélküli kölcsön maximum 10 millió forint összegben. Lényege: a hitel hátralévő része az első gyermek igazolása után kamatmentessé válik, a második gyermek után pedig a hitel támogatássá alakul: az aktuális fennálló tőketartozás 30%-át, ha pedig a harmadik baba is igazolásra kerül, a teljes fennálló tartozást elengedik. Sokan azonban nem tudják a vállalt időre teljesíteni a gyermeke(ke)t. Közülük több, gyermek nélküli kérelmező élhet a méltányosság lehetőségével, de nem mindenki. Most egy törvénymódosítás miatt felcsillant a remény arra, hogy az ő helyzetük is rendeződik. |
Az előzetesen, kormány által közölt információk alapján, több ezer olyan pár lehet, aki 2019-ben vette fel a Babavárót, de (még) nem született gyermekük (és nem is igazolták a legalább 12 hete tartó terhességet), azaz eddig nem teljesítették a vállalásukat. Ha öt éven belül nem született meg az első baba, az első igénylőknek az eddig igénybe vett kamattámogatást hamarosan vissza kell fizetniük úgy, hogy a hitelt a tovább törlesztik, de már piaci kamatozású hitelként (aminek kamatát a felvételkor aktuális referenciakamat alapján számítják majd ki). A visszafizetendő kamattámogatás mértéke az ötéves futamidejű állampapírok igényléskori aukciós hozamától függ, ami az évek során jelentősen változott: ez alapján azoknak, akik elsőként vették fel a Babavárót, idén nyáron kb. 2 millió forintot kellene visszafizetniük, de a későbbi igénylőknek akár 6 millió forintot is (ha 10 millió forintot vettek fel). Ez alól a babaváró támogatásról szóló 44/2019. (III. 12.) Korm. rendelet 17. §-a méltányossági alapon felmentést, illetve részletfizetési kedvezményt adhat: - a kormányhivatal az alábbi esetekben engedélyezhet felmentést a büntetőkamat visszafizetése, illetve további megfizetése alól: a hitel felvételét követően az egyik házastárs megváltozott munkaképességű lett, vagy az orvosi segítség ellenére sem teljesült a várandósság, esetleg a gyermekvállalás orvosilag ellenjavallt - a méltányossági eljárás keretében pedig a részletfizetés lehetősége is adott 24 részletben, ha a támogatott személy igazolja, hogy számára a kamattámogatás egyösszegű megfizetése családi, jövedelmi, vagyoni és szociális körülményeire is tekintettel aránytalanul súlyos terhet jelentene. A kormány - sokak reményei szerint - feltehetően változtat majd a Babaváró méltányossági rendszerén, mivel az államháztartásról szóló törvényt kiegészíti az alábbi rendelkezéssel: "A fővárosi és vármegyei kormányhivatal a Kormány rendeletében meghatározott méltányossági eljárás keretében a jogszabályban meghatározott családi otthonteremtési kedvezmény, otthonteremtési kamattámogatás, adó-visszatérítési támogatás, családok otthonteremtési kamattámogatása, gyermekvállalási támogatás, babaváró kölcsön kamattámogatása, valamint a felszámított kamatok tekintetében az államot megillető követelésről részben vagy egészben lemondhat." A fenti mondat törvénybe foglalása után többen reménykednek abban, hogy a visszafizetés alóli felmentési okok jelenlegi köre kibővül, tekintettel arra, hogy a gyermekvállalást sokan válás miatt nem teljesítik. A jelenlegi kormányrendelet szerint azok, akik elválnak, azonnal elveszítik a Babaváró kamattámogatását, és vissza kell fizetniük az addig kapott összeget. A visszafizetés alól akkor kaphatnak mentességet, ha teljesült a gyerekvállalás. Ezen felül a hátralévő futamidő alatt nincs több kamatkedvezmény, magasabb törlesztőrészlettel ketyeg tovább piaci kamatozással a hitelük. Ha a válást nem kezelik megfelelő helyen a Babaváró méltányossági rendszerében félő, hogy vagy a látszatházasságok szaporodnak meg, vagy a korábbi párok tagjainak anyagi terhei nőnek meg jelentősen a jövőben, de akárhogyan is, az eredmény biztosan nem az lesz, hogy megugrik a tudatosan vállalt további babák száma. |
Továbbküldöm a cikket Nyomtatás
További híreink
THT Facebook
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások