Molnár Árpád: "Ne féljenek belevágni!"2024. január 19. |
---|
![]() |
Névjegy Név: Molnár Árpád Mit gondolna fontosnak elmondani magáról az olvasóknak? Tatabányán születtem. A tiszti iskola elvégzése után, 25 éven keresztül, a Magyar Honvédség kötelékében szolgáltam, mint hivatásos katona. Ez idő alatt többször részt vettem külföldi békefenntartó missziókban is. 2007-ben mentem nyugdíjba. A jelenlegi lakóhelyemen - Keszthelyen, a Füvészkert utcában - 2011. óta élek. Sajnos azt tapasztaltam, hogy a korábbi közös képviselők elsősorban a saját érdekeik képviseletében voltak érdekeltek, ezért a társasházon nem látszott a fejlődés, azonban az avulás, az épületek állapotának romlása annál inkább. Ennek hatására, autodidakta módon elvégeztem a társasházkezelői tanfolyamot, majd sikeres vizsgát tettem. A társasház képviseletét - tulajdonosként - alig kettő éve vettem át. Sajnos a társasház elmúlt 25 év elhanyagoltságát nem lehet egyik napról a másikra helyrehozni, de látom a többi itt elő tulajdonoson is az akaratot, ezért nem is tehetnék mást, mint minden tudásomat, tapasztalatomat arra összpontosítani, hogy az elmúlt negyed évszázad elhibázott gazdálkodását elfeledtessem, és a Füvészkert Társasházat növekedési pályára állítsam. Mi jut eszébe, ha eddigi közös képviselői pályája legnagyobb kudarcára gondol? Volt-e ilyen? Az elmúlt alig két év alatt sajnos nem sikerült a teljes társasházi közösséget egy egységbe kovácsolni, azonban ezt nem élem meg személyes kudarcként, hiszen minden erőfeszítésem ellenére, még mindig vannak a múltba révedő, a fejlődéstől, az újtól rettegő tulajdonosok, akiknek bár minden lehetőséget megadok/megadunk, hogy társasági, közösségi emberekké váljanak/válhassanak, azonban az ő részükről erre sajnos nincs igény, létüket továbbra is a harag, a rosszindulat, az áskálódás határozza meg. Mit könyvelhet el pályafutása eddigi legnagyobb sikerének? Keszthelyen nincs még egy ilyen jó adottságokkal rendelkező társasház, mint a miénk, hiszen az épületekhez tartozik egy közel egy hektáros zöldterület is. Azonban a lakópark minden oldalról nyitott volt, így a zöldterület adta előnyöket az átmenő gyalogos- és gépjárműforgalom miatt nem tudták az itt élők kihasználni. Ez változott meg azzal, hogy pályázaton nyert támogatás segítségével elektromos kapuk telepítéséről határozott a lakóközösség, aminek a megvalósításában - mind a pályázat megtervezése, mind pedig a kivitelezés terén - úgy gondolom, hogy elvitathatatlan érdemeim voltak. Azóta közösségi tereket alakítottunk ki, ahol különböző összejövetelek rendezésével erősítjük a közösségi összetartást. Csinálna-e máshogyan bármit, ha újrakezdhetné ezt a hivatást? Ha igen, mi lenne az? Egyetlen dolgot csinálnék csak másként: nem vártam volna ilyen sokáig azzal, hogy úgymond „az árnyékból a fényre kilépjek", mert akkor talán a társasház épületei nem kerültek volna ilyen rossz fizikai, az ott lakói morális, a társasház költségvetése pedig ilyen gazdasági mélységekbe. Mit tanácsol annak, aki most lép vagy pedig még csak fontolgatja, hogy erre a pályára lép? Amennyiben az a kérdés, hogy mit tanácsolnék annak az embernek, aki a közös képviselőségen gondolkodik, akkor annyit mondanék, hogy ne féljenek belevágni! Az kétségtelen, hogy mint minden szakmának, így a társasházkezelésnek is megvannak a maga szépségei, árnyoldalai, és aki mégis erre adja a fejét, annak a szakmai, gazdasági, jogi tudás mellett komoly konfliktuskezelési képességgel, végtelen türelemmel és pedagógiai érzékkel kell rendelkeznie. Ha ez mind együtt van, jönnek a sikerélmények, elismerések. Szeretném egyúttal megragadni az alkalmat arra, hogy megköszönjem a Társasházi Háztartás által alapított, szakmai díjak odaítélésére kiírt pályázatok elbírálóinak, hogy ezt a díjat nekem ítéltek. Köszönöm! Kedves Árpád! Még egyszer gratulálunk és sok sikert kívánunk a további munkájához! A THT Csapata |
Továbbküldöm a cikket Nyomtatás
További híreink
THT Facebook

Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások