Veszélyben a társasházak biztonsága: A kormány átalakításai növelhetik a tűzesetek kockázatát2024. augusztus 9. |
---|
A Lánglovagok Egyesület arra figyelmeztet, hogy a kormány tervei a katasztrófavédelem átszervezésére a tűzesetek számának és súlyosságának növekedéséhez vezethetnek. |
Két nap alatt, kivételes eljárásban fogadta el az Országgyűlés azt a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi a kormány számára, hogy saját hatáskörében átcsoportosítsa a hatósági jogköröket. A társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezetek szerint ez már október 1-jétől életbe lépne, és a tűzvédelmi hatósági jogkörök nagy része a katasztrófavédelemtől a kormányhivatalokhoz kerülne. 2000. január 1-jén a polgári védelem és a tűzoltóság összevonásával alakult meg az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, valamint annak területi és helyi szervei. Ez az új szervezet átvette a korábban állami, majd önkormányzati tűzoltóságok szakmai felügyeletét, amelyeket 2012-ben újra államosítottak. Az elmúlt több mint 20 év során a katasztrófavédelem számos új feladatot vett át, beleértve a szúnyoggyérítést és a kéményseprést is, miközben számos tábornokot nevelt ki. Eközben a mentő-tűzvédelemi feladatköre egyre inkább háttérbe szorult. A Lánglovagok Egyesület hangsúlyozza, hogy bár kétségtelen, hogy a jelenlegi rendszer működésképtelen, elfogadhatatlan a tűzvédelem három alappillérének - a tűzmegelőzésnek, a tűzvizsgálatnak és a tűzoltásnak - a szétbontása. Ehelyett arra lenne szükség, hogy erre a három alappillérre újjáépítsék a tűzoltóságot, amelyet az elmúlt évtizedek politikai döntései a mélypontra juttattak - olvasható Kis-Guczi Péter, a Lánglovagok Egyesület elnökének nemrég kiadott sajtóközleményében. |
Továbbküldöm a cikket Nyomtatás
További híreink
THT Facebook
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások